Úszó templomok és a csodák napja

A mai napra szabadnapot kaptunk, hogy pihenhessünk, kényeztessük magunkat egy masszázzsal, vásároljunk, vagy irány a tengerpart. Hárman úgy döntöttünk (Napsi, Joló és Én), hogy utunkat nyugat felé folytatjuk. Béreltünk egy taxit, ahol Ngurah lett ismét a kísérőnk. Jól beszél angolul, de mint kiderült, töri a magyart is. Ugyanis Joló egy kérdésére egyszer csak hátrafordult és válaszolt, hogy igen. De volt már “Igen drágám” kifejezés is, de a gyönyörű és köszönöm is a szava járása. Vicces fiú, és útközben sokat mesél, kérdéseinkre válaszol.

Korán reggel indulunk, fél 7-kor már az autóban ülünk, mert vasárnap lévén nagy forgalom várható, hiszen ez a szabad napjuk a balinézeknek, ilyenkor mindenki megindul valahová.

Korán van, a helyi piacokon nagy a forgalom, állítólag már hajnali 2-kor itt vannak, mert aztán viszonylag korán be is zárnak.

Még nincs nagy forgalom, de azért motorosok hadával találkozunk. Folyton szól a duda, de ez nem az udvariatlanság jele, hanem így jeleznek egymásnak, vigyázz jövök. Sok a kóborkutya, figyelni kell rájuk, mert tudnak balestet okozni. Az mondjuk furcsa kicsit ahogy a motoron közlekednek. Egészen pici gyerekek ülnek mindenféle bukósisak nélkül anyjuk vagy apjuk ölében, számunkra eléggé veszélyes helyzetben. Bármekkorának is tűnik a káosz, ők nagyon figyelnek egymásra.

Beszélgetünk Ngurahhal, aki meséli, hogy október-november környékén kezdődik az esős időszak, de idén a megszokotthoz képest júliusban egy hónapig minden nap esett az eső, ami itt egyáltalán nem szokványos.

Ngurahon nemzeti viselet van, szarong és fejfedő (udung), aminek a színeiről elárulja, hogy a színei meghatározóak. Beszélgetünk a gyümölcsökről, szóba kerül a mangosztán. Kóstoltuk, nagyon finom, de a kérge keserű. De mint kiderült megszárítva teát készítenek belőle, amit a rák és a koleszterin ellen fogyasztanak.

Valamivel több mint egy óra elteltével megérkezünk Bedugul városkájába (szerencsére időben indultunk, így semmiféle bedugulásról nem beszélhetünk).

Uhun Danu Beratan úszó templomát nézzük meg. Alacsony a vízállás, ezért nem olyan mintha a vízen úszna, de így is csodálatos. Szóba kerülnek a templomok, az istenek. Egy isten létezik, aminek több megtestesülése van. Brahma a tűz istene, Visnu a vízé és Siva az erőé. Jó időben érkeztünk, szinte mi vagyunk az elsők és egy férfiakból álló jávai csapat. Számukra kuriózumnak számítunk, megkérnek, hogy hagy szelfizhessenek velünk. Igent mondunk, de remélem otthon ők nem ezzel fognak dicsekedni. Na jó, engem még senki nem kért meg hogy velem szelfizhessen.

A templomok után átgurulunk a botanikus kertbe (Bedugul Botanical Garden). A kert egy hatalmas területen fekszik, ami a családoknak remek hétvégi kikapcsolódást kínál. Piknikeznek, nagyobb családi csoportokba verődnek, de iskolás csoportokkal is találkoztunk. A kert végében hatalmas foci pálya, ahol még a nőket is láttuk a labdával zsonglőrködni. Lefényképeztem őket, de szóltak, hogy nem örülnek ezirányú tevékenységemnek.

Az időnk véges volt, a terület hatalmas, így csak néhány dolgot néztünk meg. A kaktusz házat az orchideákkal (sajnos pont nem nagyon virágoztak), majd megcsodáltuk a “hatalmas fát”. Különleges látvány. Ngurah elmondta, hogy ez egy banjan fa, amit a temetéseken és ceremóniákon használnak, csak a temetőben és a templomokban szabad használni, a házakban nem, mert bevonzza a rossz szellemeket. Megnéztük a gyógynövény kertet, és a bambusz erdőket. Hatalmas bambuszok magaslottak az ég felé, amiknek a méretét nem is lehet a fényképről megítélni, hacsak nem a viszonyítás miatt mellé nem állunk. Megcsodáltuk a begóniákat, és a rózsákat is. Mire elhagytuk a kertet valódi tömeg verődött össze a bejárat előtt. De jó, hogy korán indultunk…

Közel a délidőhöz Ngurah ajánlott egy közeli éttermet. Én még ilyet nem láttam, az étteremből a kilátás egy rizsteraszra nyílt. Az asztalok és a székek a kilátás felé voltak fordítva. Így ha leültél, szemben veled a csodálatos panoráma volt. Mint a mesékben. Alig tudtunk betelni a látvánnyal. Az étel sem volt rossz, habár kevésbé volt fűszeres, mint azt megtapasztaltuk első nap a tradícionális főzőiskolában. Az érzés egyszerűen leírhatatlan. Ülök az étteremben és azt érzem, milyen jó most nekem, milyen hálás vagyok. Milyen szerencsés. Kívánom, hogy bárhol is, de ezt mndenki élje át.

A mai távolabi úticélunk Tanah Lot, de mielőtt továbbindulnánk, megállunk egy gyümölcsösnél, és Nurah választ nekünk egy érett duriant. Megkóstoljuk. Azt mondják valaki vagy nagyon szereti majd vagy egyáltalán nem. Én ez utóbbi tábort gyarapítom. Az illata vagy inkább szaga mellett azért nem tudok csak úgy elmenni, hogy említést ne tegyek róla. Négyen vettünk meg egy jókora darabot, de csak a fele fogyott el. Jó, elcsomagoljuk s hazavisszük, megmutatjuk a többieknek. Amikor visszaszállunk a kocsiba enyhén szólva is nagyon érződik egy bizonyos, számomra kellemetlen szag. Nem tudom szépíteni, büdös. Spirit of Bali.

Útközben még egyszer megállunk egy kávéültetvényen, ahol megtudjuk hogyan készül a helyi legdrágább kávé, a Kopi Luwak. Az a durva, hogy miután elmesélik a történetét, hogyan készül, mi megkóstoljuk, sőt hova tovább még vásárolunk is belőle. Na de kanyarodjunk vissza a történetéhez. A kávébab növényt mutogatják s elmagyarázzák, hogy az érett, már nem zöld, hanem piros kávgébabot leszedik és megetetik egy állattal, aki a Paradoxurus vagy cibet cica, de a helyiek úgy hívják luwak. Na, ez a kis állatka megeszi a kávébabot. A gyomrában különválik a héja és a belseje. Hogy is folytassam… Amikor úgy dönt, hogy megszabadulna gyomra tartalmáról, na azt összeszedik, mert ez a hosszú úton újra napvilágot látott kávébab ennek a technológiai folyamatnak a végére fermentálódik és innentől kezdve  használható fel. Innen már hasonló a folyamat, mint más átlagosnak mondható kávékészítés. Megpörkölik, ledarálják és forró vízzel máris gőzölög a legfinomabb és persze legdrágább indonéz kávé. Ami nem tetszik a folyamatban az leginkább az, hogy ezeket a szerencsétlen luwakokat ketrecben tartják, akik végzik a dolgukat, de nem önszántukból. Amúgy nagyon finom a kávé. Kóstoltunk még sokféle teát is, a legfinomabbak a mangosztán, a citromfű és gyömbértea volt, de bevallom én hozok haza Kopi Luwiakot is. Aki jön hozzám, szívesen főzök neki….

Innen egy jó két órás autózás után megérkezünk Tanah Lot sziklatemplomához. Balin rengeteg templom van, Balit az istenek szigetének is tartják, így kijár a több ezer templom nekik. Nincs két egyforma templomuk. De olyan templomuk, ami sziklára épült, olyanból csak 7, azaz hét darab van. Az egyik legszebb és a balinézek számára a legszentebb a Tanah Lot sziklatemplom. A Tanah Lot azt jelenti föld a tengerben. Ugyanis a parttól 50 méterre található egy szikla, és ez a templom arra épült. A templom apálykor könnyen megközelíthető, de dagálykor olyan, mintha a tengeren úszna. A legenda szerint a tenger istenének, Barunának a tiszteletére építették a tizenhetedik században. A világörökség részeként tartják számon ezt a templomot. Ha dagály van, akkor nem közelíthető meg a templom, de amikor mi érkeztünk éppen apály volt, így körbe tudtunk sétálni. A szikla bejáratánál egy óriás kőkígyó látható, aki megvéd a betolakodók ellen. Írja a kézikönyv, de én már nem emlékszem hogy volt-e kőkígyó. Viszont a templommal szembeni barlangban voltak kígyók, felajánlás fejében meg lehetett símogatni, hogy megvédjenek minket a negatív erőktől. Megsimogattuk nedves hideg kis bőrét majd a templom aljában szent vizet vételeztünk további felajánlás ellenében.

Egy gyorsított szertartás keretében kaptunk a hajunkba egy illatos frangepani virágot, rizst a homlokunkra és a fejünkre löttyintettek a szentelt vízből. Szerencsére nem volt nagy tömeg, annak ellenére, hogy igen látogatott helynek számít Balin ez a templom. Körbejártuk a templomot, miközben a nap is kezdett lejebb ereszkedni. Csodás volt hallgatni az indiai óceán hangos morajlását, látni az erejét. Készült néhány kép. Közben kellemesen fújt a szél. Nem lehetett betelni a látvánnyal. Én ott tudtam volna maradni még órákig és csak nézni a tengert a lemenő nap tükrében, miközben hallgatom monoton hangját. De indulnunk kellett haza így búcsút intettünk Tanah Lotnak és néhány óra alatt hazadöcögtünk, mert ekkorra már azért volt forgalom bőven az utakon.

Hoztam magammal a kis laptomomat, és a hosszú úton a kocsiban írom a blogomat. Nincsen netem, de jegyzetelek, hogy mire a wifis szállásunkra érünk mihamarabb be tudjam szerkeszteni. Tetszik ez a bloggerkedés.

Ngurah végig kísért az utunkon, egész nap velünk volt, jó kedvre derített minket, viccelődött, de mindig tudta hol a határ, udvarias volt. Bárhol segített nekünk, neki az volt aznapra a feladata hogy a vevőit teljes mértékben kiszolgálja. A balinézek hihetetlen barátságosak és vendégszeretőek. Még akkor is, ha épp neki sincs jó napja. Délután kapott telefonon egy rossz hírt otthonról, de akkor sem a saját bajával foglalkozott, hanem azon fáradozott, hogy mi itt, az ő hazájában a lehető legjobban érezzük magunkat. Le a kalappal. Azt gondolom, hogy többszörösen az elvárható szint felett teljesített. Hálásak vagyunk neki. Ha bárki Balira utazik, és kísérőt szeretne, én csak őt ajánlom. NGURAH Bali Driver – Ngurah Widnyana

Azt tudnám mondani így a nap végén, hogy az egyik legcsodálatosabb napom volt eddig itt Balin. Balin minden (is) megtörténhet.