Rizsföldek, amerre a (rizs)szem ellát…

Kipihenve az előző főzős napunk fáradalmait, jókedvűen megreggelizünk és megisszuk a napi adag fiatal kókuszdió levét. Hamarosan útnak indulunk, kb. egy fél óra autózást követően megérkezünk a Sarokada nevű faluba, ahonnan egy kellemes sétánt teszünk. Az utunk egy hatalmas rizsföldön át vezet, ahol kísérőnktől nagyon sok érdekes dolgot tudunk meg a helyi rizstermesztésről. A rizs érési ciklusa 210 nap, régen ehhez kötötték a naptárukat, így fordul elő, hogy valakinek egy évben kétszer is lehet születésnapja.

1 négyzetméternyi területen, 1 kg rizst tudnak megtermelni. A rizsből adózniuk is kell, minden  megtermelt 10 kg-ból 1 kg termés az adóba megy. Csodálatos látvány, ahogy haladunk befelé, minden érdekes növényt megnevez vezetőnk, sok újdonságot látunk, pl. a banánfa virágát, a rizsföldön pacsáló kacsákat, a munkásokat, akik éppen dolgoznak a földeken (főként az idősebbekre marad ez a munka). Minden rizsföld tulajdonosnak van egy kis temploma a földjén, onnan lehet látni a “telekhatárokat”. A vizet egy betonnal kibélelt vezetékrendszeren kapják.

Rizsföldek, itt még szárazon.

Sétánk véget ér a következő faluban, ahonnan a Tibumana vízeséshez vesszük az irányt. Gyönyörűséges kis tavat látunk, ahova hatalmas robajjal érkezik a víz fentről. Ha körbenézünk, a nagyobb köveken kisebb kövek, még kisebb kövek láthetók, mintegy szimbolizálva az egyensúlyt. Milyen könnyű is kibillenni belőle… én is készítek egy sajátot, otthagyom a többi utazónak, mintegy jelezve, vissza lehet találni az egyensúlyunkhoz, mégha dolgozni is kell rajta.

Művészfotó 1. Jól van van egy kis csalás benne.

Egy eldugott kis faluba érünk (amit szerencsére nem özönlenek el a túristák), ahol egy család fogad vendégül minket. Az ő példájukon keresztül ismerkedünk meg a tradicionális balinéz udvarral. Vezetőnk bemutatja, melyik épület milyen célt szolgál, miért az Agung vulkán felé néz a családi templom, hol élnek az idősek, a fiatalok, és miért is van a rizsnek is temploma. Elmondja azt is, hogy itt nem metrikus mértékrendszerben gondolkodnak, pl. a házak távolsága a család legidősebb tagjának a lábmérete alapján kerül kiszámolásra. Mesél arról is, hogy a balinézek számára mennyi fontos a harmónia, hogy az embernek békében kell lennie az istenekkel, az emberekkel és a természettel is. Ennek a hármasnak mindig egységben kell lennie. Érdekességként mesélte, hogy amikor megszületik a családban egy gyermek, akkor ha fiú balra, ha lány, akkor a ház jobb oldalára el kell temetni a következő 4 dolgot (placenta, vér, magzatvíz, magzatmáz), mindezt egy kókuszhéjaban. 4 testvérnek is nevezik. Ez biztosítja azt, hogy a gyerekek ottmaradnak. Ha felnőnek a gyerekek és mégis el akarják hagyni az otthonukat, akkor engedélyt kell kérni az istenektől.
Meséltek a ceremóniákról. Baliról tudni kell, hogy itt mindig van valamilyen ceremónia. Ez lehet családi ünnep, templom felavatás vagy építés, ünneplik az isteneket, állatokat, növényeket, könyeket, bútorokat, nem is sorolom, szinte mindent. Egy ilyen ceremónián nagyon sokan segítenek, nemcsak a család, a tágabb értelemben vett család, de lehet hogy a fél falu. A fizetség ilyenkor enni és innivaló. Nagyon nagy a felelősségérzetük és félnek, hogyha nem ünnepelnek, akkor valami rossz dolog fog történni velük. Arra a kérdésre, hogy egy évben milyen gyakran ünnepelnek, azt a választ kaptuk, hogy nagyon sokszor… Templomépítéskor a papok is beleszólhatnak, hogy mikor kezdődjön az építkezés, na itt ez az építési enedély… A ceremóniák során a segítség, ha csak egy családról van szó tarthat egy héten át, nagyobb közösséget érintő ügyek esetén, a bandzsar (nálunk mondjuk kerület) adhat embereket 3 napra.

Úgy köszöntik egymást, hogy ohm swastiastu, elköszönésképp pedig azt mondják ohm santi santi santi. Nem ölelkeznek és nem puszilkodnak, hanem összeteszik a tenyerüket és meghajolnak.

Érkezésünkkor hideg papaya welcome drinket kapunk és egy zöldséges omlettet. Az egyik fiatal férfi egy bambuszból készült ütős hangszeren játszik, aminek az a neve hogy gamelán.

A helyiek számára a természet a mindennapi életük része, ismerik a helyi növényeket és virágokat, sokféleképpen használják fel őket, mind a háztartásban mind a gyógyításban. Két dologgal ismertetnek meg minket a nap folyamán, az egyik a szűz kókuszolaj a másik pedig a jamu gyógynövényes ital készítése. Ezeken a tradicionális tevékenységeken keresztül ismerhetjük meg a balinéz életet, bepillantást nyerhetünk mindennapjaikba. Ezek elkészítésében természetesen segédkezünk is.

A külső héját megtisztítjuk

Először a kókuszolajat készítjük el. Ehhez nem friss vagy még zöld kókuszdiót használunk (aminek reggelente megisszuk a levét, mert jót tesz), hanem egy már barnára érett legalább 6 hónapos darabot. Na jó, nem egyet, ötöt. Minden fázisban megtudjuk, hogy a kókusz részeit vagy a hulladékot mi másra lehet felhasználni. A kókusz levelét sok mindenre használják, egyrészt a ceremóniák során a felajánlásokat ebbe rakják, de a gyönyörűen megterített asztalunkon ebből készült a tányéralátét és a az asztalterítő is, ill. a tányérunk belseje is ezzel volt bélelve. De például az ételeket is ebbe csomagolják, és ezzel együtt főzik meg, mint azt láthattuk előző nap is. A kókusz héját fűtésre használják. A kókusz belseje, a húsa ehető, ezt lereszelik, megszárítják (ez kapható nálunk is a boltokban), különféle salátákba, desszertekbe rakják. Az öreg (barna színű) kókuszdió belsejében levő lé viszont nem iható, azt kilocsolják. De a levest például egy kiszáradt ámde szépen megmunkált kókuszdió héjában kaptuk. Hihetetlen, hogy szinte ebből nem lesz hulldék. Ha valami fenntartható, na akkor ez az. Lehet utánuk csinálni.
Lépések:
– A külső szálas részét lehántja
– Megbontja a kókuszdiót
– A belsejéből kiveszi a húsát
– Azt megtisztítja a külső vékony kéregtől
– Lereszeli egy ún. bandil fa segítségével
– Hozzátesz 3 merőkanál forró majd 3 merőkanál hideg vizet
– Kinyomkodja – ebből lesz a kókusztej
– Második körben már csak hideg vizet ad hozzá
– Ismét kinyomkodja, majd a levet felteszi főzni

A főzés során az olaj feljön a tetejére, amit már csak le kell szedni róla és készen is vagyunk. Az 5 kiinduló kókuszdióból kb. egy kis üvegnyi kókuszolaj lesz, ami kb. 2 dl. Ez mai áron 35.000 IDR (indonéz rúpia), ami körülbelül 700 Ft. (Hozok haza) olcsóbb mint egy koktél, az itt 50.000 IDR. Azt is ittam. Hármat. Is. Móni, aki Király duplán is, ő vezeti a helyi túráinkat elmagyarázta a pénzváltást, úgy kell számolni, hogy letakarjuk az utolsó két nullát és megszorozzuk kettővel.

Ezután Tina (rajztanárunk) tartott egy botanikai felkészítő akvarell szintrehozo mini gyorstalpaló kurzust, ahol elmagyarázta, hogyan kell pl. egy virágot megfesteni, mennyire kell a részletekbe belemenni, stb. Elvonultan alkottunk, majd megismertük, hogyan kell a jamu-t elkészíteni. A jamu egy gyógynövényes ital, amit főként női panaszokra használnak, de jót tesz a gyomornak és antibiotikumnak is kiváló.

Kezdetét veszi Tina festőórája

Hozzávalók: pálma cukor, só, tamarin, kurkuma és gyömbér. A mennyiségeket nem írom le, nem azért mert titok, hanem mert nem nagyon figyeltem, félre meg senkit nem akarok vezetni… szóval a hozzávalókat forró vízbe tettük és néhány percig forraltuk. Majd megkóstoltuk. Nem mondom, hogy olyan élvezettel ittam, mint a koktélokat, de egyébként ahhoz képest mire képes, iható volt.
A nap zárásaként egy helyi édességet, a lak lak-ot kóstoltuk meg. A recept itt is nagyon egyszerű, lisztből, vízből, és pandan levélből masszát gyúrunk amit megsütünk, erre pedig kókuszreszeléket és pálmacukrot halmozunk. Egyszerű és nagyszerű, kénytelen voltunk repetázni belőle.

Női problémákra is kiváló.

A csodás nap lezárásaként elköszöntünk, majd hazarobogtunk. Közben a nap is elment, ahogy mindig szokott, itt leginkább este 6 órakor már sötét van. Isteni nap volt ez is, és mennyi van még hátra. olyan érzés, mintha egy tündérmese szereplői lennénk. még mindig nem tudom eldönteni, hogy álmodom, vagy ez a valóság. csípjetek meg. 🙂