Közös rajzolás

Sokféleképpen lehet gyakorolni, tanulni, fejlődni, na de a legélvezetesebb formája a közös rajzolás. Volt szó arról, hogy az “Urban sketchers” csoportok gyakran szerveznek közös rajzolásokat megadott helyszíneken, léteznek klubok, amikor van egy-egy téma, de az is lehetséges, hogy Te/Ti szerveztek össze akár már néhány főtől rajzos alkalmakat. Sokszor ad-hoc jelleggel sikerülnek ezek a legjobban. Amikor mindenki ráér, és van kedv, csak jól sikerülhet.

Az alábbi kép Szent György-hegyen készült egy after-party keretében. Mariann volt a házigazdánk, aki meginvitált minket egy sétára, természetesen mindenkinél nála volt az útinaplója, leültünk egy pince előtt, és ki mit látott, milyen szögből, azt rajzolta le. Aztán egymás mellé tettük a rajzokat, és ámultunk, megbeszéltük, kibeszéltük, tapasztalatok, stb. Hihetetlen jó érzés olyan csapatban alkotni, ahol előbb-utóbb az alkotótársakból alkotóbarátoknak lesznek. Ez a kép két éve készült, de még a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és járunk együtt rajzolni. Köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket lányok.