És mégis mozog a föld…

A mai nap nem éppen rendhagyóan kezdődött. Az órák hajnali 5-re voltak állítva a másnapra meghirdetett programunk miatt. Éjfél körül tértünk nyugovóra, aztán ahogy lenni szokott rendre el is aludtunk. Aludtunk volna, amikor hajnali 2:45-kor megmozdult alattunk a föld. Rázkódni kezdtek az ablakok, majd a fejünktől a lábunk irányába olyan érzés volt, mintha elment vona alattunk a metró, de igen közel. Furcsa morajlásszerű hanggal kezdődött, aztán egyre erőteljesebb lett, majd a ház megremegett, és ez a hullám tovavonult. Azonnal felébredtem rá, de a félelem és az ijedtség az ágyhoz ragasztott. Soha nem éltem még át ilyet (na többet nem is akarok), de pontosan tudtam, hogy ez egy földrengés. Nem tudtam megállapítani hogy milyen erősségű lehetett és ez az eleje vagy a vége. Többen kijöttek a házból, de nem volt kiabálás, csak a döbbent néma ijedtség. Nagyon féltem bevallom. A szívem a torkomban dobogott, próbáltam feldolgozni mi történhetett. Az utóbi időben sokat lehetett hallani a környező szigeteken Lombokon és Szumbawa szigetén, halálos áldozatokkal is járó pusztító földrengésről, de nem gondoltam volna, hogy ilyen “élményben” is részünk lesz. Kalandok Balin… hát nem volt túlzás… Kiderült, hogy Bali szigetéről északra Jáva felé, tőlünk 80-100 km-re a tengeren volt az epicentrum, és egy 6,2-es erősségű rengést észleltünk. Cunamitól nem kellett tartani, de szerencsére a szállásunk nem a parton, hanem jóval távolabb volt. Nem bírtam visszaaludni, aztán háromnegyed 4kor megszólalt a közelünkben a müenzin is, merthogy Lovinán nem csak hinduk, hanem muszlimok is élnek. Innen már csak egy óra kellett a keléshez. Volt egy pillanat, amikor úgy gondoltam, álmodtam az egészet, de aztán amikor a csapat gyülekezett az induláshoz, kiderült, hogy ennyien nem álmodhattuk ugyanezt. Földanya megmutatta az erejét. Nem valószínű, hogy ezt az érzést hamar el fogom felejteni. Móni, az idegenvezetőnk, aki 5 éve él Balin, már több rengést megélt, ott volt Lombokon is segítőként, amikor egy 6-os erősségű őt is elérte. Azt mesélte, hogy ez tényleg ijesztő, de az itteniek ehhez már hozzászoktak. Ilyen esetben ki kell jönni az épületekből és a földre kell hasalni, lehetőleg nem fák közelében. Mi jöhet még?

A hajnali intermezzo után 5 órakor keltünk, hogy még pirkadat előtt odaérjünk a tengerpartra. Halászcsónakokba szálltunk, hogy vad delfineket figyeljünk meg. Nem voltunk egyedül ezzel a gondolttal, volt vagy még másik 50 hajó, rajta 4-5 utassal, akik szintén erre a programra fizettek be aznap reggel. Kiindultak a hajók  anyílt tengerre, majd egy ponton megállt mindenki, várta, hogy a delfinek megjelenjenek. Közben hátrafordulva, megcsodáltunk egy gyönyörű napfelkeltét. Onnan lehetett tudni – aki nem látta azonnal – hogy delfin felbukkanás a láthatáron, hogy az első szemfüles hajós beindította a motort és elkezdte üldözni a delfinrajt. Aztán utána a többi. Mintha egy forma egyes versenyen lettünk volna. De a delfinek nagyon játékosak voltak, egészen bemerészkedtek a csónakok közé, és sokáig kísértek minket. Fantasztikus látvány volt. Úgy néz ki, ők is kíváncsiak voltak ránk. Elvonult a raj, és mindenk elindult a part felé. Próbálta a vezetőnk beindítani a motrot, de nem nagyon ment. “Houston, we have a problem.” Kezdtem azon gondolkodni, hogyan csináljunk a halászhajóból minimum sárkányhajót és evezzünk ki a partra, amikor sokadik próbálkozásra mégis beindult a motor és szerencsésen partra szálltunk. Mi jöhet még?

Következő megállónk Bali egyik legnagyobb Buddhsita Központja volt, ami egy kihelyezett ashram is egyben. A komplexum 1973-ban épült, majd egy földrengés 76-ban a porig rombolta. Ma csodálatos állapotban látogatható. A templom Buddha tiszteletésre épült, ahol élnek itt szerzetesek is. Buddha történetét nem részletezném túlságosan, csak annyit, hogy egy nemesi családba született, ahol a szüleinek megjósolták, hogy a gyermek még sokra fogja vinni, vagy uralkodó lesz belőle vagy nagy tanító. A szülei nem akarták, hogy lássa a földi szenvedést, ezért szinte burokban nevelték, a palotából nem engedték ki egészen 30 éves koráig. De ő meg akarta ismerni a világot, ezért elszökött. Hamarosan találkozott a  földi szenvedéssel, az öregedéssel, betegségekkel, halállal. Találkozott egy aszkétával, és elhatározta, hogy ilyenné szeretne ő is válni. Elvonult, meditált, és hamar eljutott a megvilágosodásig, ami után saját tanítványai lettek. Rájött, hogy az egész földi élet energetikája a szenvedéssel függ össze. Ezt fel kell ismerni. Ennek ellentétes pólusa a boldogság. Fontos a felismerés, ennek mi az oka, mi minden ered a tudatlanságból… Hosszasan lehetne írni Buddháról történeteket, érdemes utánaolvasni.

Beléptünk a kertbe és végignéztük a gyönyörű szentélyeket, emlékművet, szobrokat. Leültünk meditálni is. Csodálatos hely, ezt nem szabad kihagyni senkinek sem, aki erre jár. A képek magukért beszélnek.

Visszajöttünk ebédelmi, majd egy kis rajzolás is belefért. Én bevallom rajzoltam egy Barongot magamnak, mert a minap tanultuk meg, ha nagyon félünk csak őt kell hívnunk, és segíteni fog…

Délután lementünk a fekete-homokos tengerpartra és fürödtünk egyet. Az árusok igen lelkesen próbálták eladni portékáikat, nem volt könnyű nemet mondani, mert egyébként nagyon barátságosak, segítőkészek.

A nap még ezzel sem fejeződött be, mert Mónika vezetésével egy speciális meditációt végzünk, ahol az agyag, mint a földanya szimbólma játszza a főszerepet.

Nagyon érdekes tapasztalás volt.

Képgaléria: