Azt eszed, amit megfőzöl…

Az éjszakai, de inkább hajnali megérkezést követően még sokáig nem tudtunk elaludni. Egyrészt hihetetlen érzés, hogy itt vagyunk Balin, másrészt próbáltuk szobatársammal Jolóval, kitalálni mi mire való az apartmanunkban és mi olyan furcsa. Csukjuk be az ajtót, hangzott el az egyik praktikus kérés, de ahogy jobban körülnéztünk, beigazólodott, hogy ez majdnem felesleges. Az egyik oldalon zárható ajtó van függönnyel, míg a másik két oldalon az ablakok kazettáiban nincs üveg, az simán a természetbe levegőzik.  A fürdőszoba egyik fala hiányos, zuhanyzás közben legalább látjuk a csillagos eget. Szerencsére az ágyunkon van szúnyoghálós baldachin, ami miatt mégis védettséget élvezünk. Így gyakorlatilag bármilyen bogár meglátogathat minket, de állítólag a gekkók szoktak még bejutni. Jajj. Az éjszaka hangos volt, óránként próbáltuk beazonosítani a zajokat, melyik milyen állathoz tartozhat… No para. Élvezzük ki, hogy itt vagyunk.
Reggel korán keltünk a reggelihez, amit a helyiek nagyon gyorsan és finoman válogatnak össze. Kiderült, hogy egy tündérkert ahol vagyunk, az maga Wayan Karjaval, a híres balinéz absztrakt festő tulajdona, aki már kora reggel üdvözölt bennünket. Egyik nap tőle veszünk festőleckéket…

Mindenfelé szobrok, egyik szebb mint a másik, mégha elsőre furcsának is tűnnek.

Csodálatos kertünk van, tele szobrokkal, szentélyekkel. Mint egy kis mesevilág, távol a lüktető belvárostól. A galéria teremben összegyűltünk, ahol Tina “hivatalosan” is megnyitotta a Kreatív és Kulturális Kalandok Balin elnevezésű álomprogramunkat. Mindenki bemutatkozott, és elmondta miért érkezett, majd helyi vendéglátónk, programszervezőnk – Király Móni – is bemutatkozott, és elmesélte hogy került ide öt évvel ezelőtt Balira. Ezután megkerestük a pénzváltót Ubudban, ahol azonnal szembejött velünk a lülketés, a túristák tömege, a tülkölő motrok és autók. 200 dollárért cserébe máris milliomosnak érezhettük magunkat… Amerre csak néztünk, mindbenhol szobrok és szentélyek, ill. a napi felajánlások. A helyieknek nagyon fontos, hogy isteneiknek és démonaiknak felajánlást tegyenek. Ezt naponta többször is megteszik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kis banánlevélre tesznek kis gyümölcsöt, rizst, kekszet, és azt kihelyezik vagy a földre (ezt a démonoknak) vagy szentélyekbe rakják füstölők kíséretében. Balin minden hétre jut ünnep, ceremónia, így a kidíszített templomok  igen gyakori látványok errefelé.

Félelmetes vagy bohókás?

A templomokat egyenlőre csak kívülről csodáltuk meg, de erre hamarosan lesz módunk, amihez a sarongot már be is szereztük. Ez a lábat takaró hosszú szoknyának felel meg.

Délután különleges élményben volt részünk. Felkerestük Paon Bali Főzőiskoláját, ahol betekintést nyertünk a tradícionális balinéz gasztronómiába. Együtt készítettünk el egy nyolcfogásos menüt. Az alapanyagok elő voltak már készítve meghámozott állapotban. A mesterünk – többen is voltak – elmagyarázta, hogy melyik ételhez mire lesz szükségünk, és abból mit fogunk készíteni. A darabolást, aprítást mi végeztük, felvátva, mindenkinek jutott egy folyamat. Ezt követően előkertültek a serpenyők, ahol már párban főztünk, egyik adagolt, másikunk kevert. Hihetelenül meg volt minden szervezve, percre pontosan.  13-an voltunk, minden tányérban kiporciózva a felhasználandó összetevők. Mindent szépen elmagyaráztak, mit meddig főzünk, melyik alapanyag micsoda, és azt mivel lehet otthon helyettesíteni. Mindezt remek hangulatban. A főnökasszony (sajnos a nevét már nem tudtam megjegyezni) megérkezett, ránk mosolygott (azt a széles mosolyt tanítani kellene, vagy legalábbis receptre felírni)… és azt éreztem, hogy a szíve-lelke ott táncol a tányérban, a fakanálon, a serpenyőben. hihetetlen élmény volt, mert a desszerten kívül tulajdonképpen tényleg mindent mi alkottunk meg. Nem kevés háttérmunka folyt, hisz minden fogásnál, azonnal érkeztek az újabb kokuszolajjal kikent serpenyők, a többi ment a mosogatóba. Mi tányért elhasználtunk, szerintem valaki folyamtosan csak utánunk mosogatott. Egyébként alapvetően minden fogás nagyon gyorsan elkészült, tíz percnél semmi tartott tovább. A gombalevesben még roppantak a zöldségek, a szószok is nagyon egyszerűen elkészültek, miután szinte kezünkbe voltak az előkészített alapanyagok. Volt néhány alapanyag, ami nálunk nnem túl gyakori, ezért különösen jó volt vele dolgozni.

 

A képek alapján én már nem tudom beazonosítani, melyik melyik volt, de amik elkészültek:

Kuah Wong – Sup Jamur – Gombaleves
Base Gede – Bumbu Kuning – Alap sárga szósz
Be Siap Mesanten – Kare Ayam – Csirke kókuszos curryvel
Sate Siap – Sate Lilit Ayam – Grillezett csirke bambusz rúdon sütve
Kacang Me Santok – Gado Gado – Zöldségek mogyoró szószban
Jukut Urab – Kókuszos babsaláta
Pepesan Be Pasih – Pepes Ikan – Főtt hal banán levélen
Tempe Me Goreng – Tempe Kering – Sült tempe édes szójaszószban (nekem ez volt a kedvenc)
Kolak Biu – Kolak Pisang – Főtt banán pélmacukoros öntettel

Az, amit a fényképek nem tudnak visszaadni, azok természetesen az illatok. Amikor a mozsárban a mogyorót elkezdők aprítani, az valami különlegesen intenzív illatot árasztott, de maguk a fűszerek is, hihetlenül töltötte be a teret. Fantasztikus élmény volt. Azt hiszem tudok főzni…