Ékszerkészítés akvarellel

Mire jó az akvarell? Sok mindenre, de van még egy felhasználási lehetősége, amit én különösen kedvelek, ez pedig az ékszerkészítés. Minden évben karácsony előtt készítek ékszereket, ahol a háttér és a minták változtatásával csodaszép dolgok kerülnek ki a kezem alól. Tavaly rajzmeditációs mintákkal díszítettem, idén viszont egyszerűen a színek játékát hagytam, hogy mintává érjenek és díszítsék az üveglencsés ékszereket.

Hogy álljunk neki a színes háttereknek, mik a buktatók, hamarosan elmondom.

Először is meg kell álmodni, milyen színeket szeretnénk a papírra vetni, esetleg milyen színkombinációkat. lehet több egymáshoz illő színt keverni, de lehet egy színt is használni, annak különféle árnyalataival játszani. Itt a nedves technikát hasznmálunk, az összefolyatás remek módja, hogy a különböző színek összeérve különleges mintázatokat hozzanak létre.

Kedvencem a narancs és a lila. Anilky festéket használok ehhez, mert gyönyörű élénk színei vannak és jól egymásba folyathatók.  Jól felvizezem a narancsot, majd belehúzok a tömény lilával. Imádom látni, ahogyan a lila szemcsék elindulnak a narancson és pillanatokon belül különféle mintázatot alkotnak, mint az ablakon a jégvirágok, úgy néznek ki, csak itt gyorsabban megtörténik a csoda. Jól néz ki együtt a sárga-narancs-piros bordó, a kék és zöld különböző árnyalatai, a a sötétebb színekbe tiszta vizet engedbe is nagyon szép eredményeket érhetünk el. Személyes kedvencem a lila többféle árnyalatai.

    

Szót kell ejteni a papírról és a ragasztásról. Az elkészült művet, teljesen meg kell várni, hogy megszáradjon, és csak akkor lehet az üveglencséhez ragasztani. Sokféle hobby ragasztó létezik, van átlátszó, és van olyan is, ami fehér, de átlátszóra szárad. Ezeket érdemes használni. A minta közepére kell egy kis csöppet rakni, majd az üveglencsét jó erősen rányomni úgy, hogy  a felesleges ragasztó kijöjjön az oldalán. Na itt kell figyelni, mert itt lehet hibázni. Ha túl kevés a ragasztó, a szélére nem jut, csúnya lesz. Ha nagyon sok a ragsztó, a szélére kerül túl sok, lasabban szárad, a széléről nehezebb lekapargatni. A papír! Nagyon fontos milyen akvarell papírt használunk. A legszebb átfolyatásokat a legjobb minőségű, legnagyobb grammos papírokkal érhetjük el, DE! A legjobb akvarell papírok felülete sokkal érdesebb, ami ragasztásánál nagyobb eséllyel válik szét. Én a kisebb, 100-200gr-os papírt javaslom inkább. Ragasztásnál pedig érdemes minél tovább nagy nyomás alatt tartani az üveglencsét, hogy a két felület a lehető legjobban összetapadjanak. It tnem érdemes spórolni az idővel, mert ha nem jó, akkor le kell vízzel oldani és elölről kezdeni. Ami hiba elő szokott fordulni az az, hogy nem tartjuk elég ideig nyomás alatt a lencsét, így  a széleken (alig láthatóan) kissé elválik a papír és az üveg, és ha így szárad meg, ott másképp törik a fény, és gyakorlatilag csúnya lesz. van olyan, hogy ez a hiba bőven a száradást követően fedezhető fel, ami igen bosszantó tud lenni, pláne, ha tényleg sikerült valami nagyon szép színátmenetet vagy mintát produkálni.

 

De hogyan készül pontosan az üveglencsés ékszer? Alább egy kis oktató grafika, ami alapján bárki elkészítheti ezt a fajta ékszert. Remek ajándék, akár karácsonyra, akár szülinapra, akár csak úgy…

Az idei termés íme, mint egy karácsonyfa égői, alább pedig a teljes repertoár megtekinthető:

 

Egy kis ízelítő  a hibákból is, mi fordulhat elő, ami nem szép, és újragyártást igényel (sokszor pl. a bepárásodás is van hogy csak 2-3 nap múlva jelenik meg, ezértés érdemes várni a kész termékekkel…):

Jó alkotást kívánok!