Botanikai barangolás a Dunaparton

/in , /by

Már korábban is írtam, milyen jó, ha az útinaplózást csapatban műveljük. Ez Tina Rajztanodájában időről-időre meg is valósul, a pénteki klubfoglalkozások keretében. A mai verőfényes nyári napon a Dunaparton sétálgattunk és csipkebogyót rajzoltunk kétféle technikával, majd az ebéd alatt-mellett-közben pedig kavicsot festettünk.

Én imádom ezeket az alkalmakat, mert nem csak a fejlődésre alkalmas, de mindig olyan szuper csapat jön össze, ahol élmény alkotni. Igazi feltöltődés. Beszélgetünk, ellesünk egymás technikájából, kérdezünk, újdonságokat hallunk és megnézzük egymás útinaplóját, ki mit alkotott az elmúlt időszakban.

Én szeretek egyedül is utazgatni, rajzolni, de ennek a közös műfajnak van egy különleges eszenciája. Csak nézzétek meg a képgalériát:

 

Unalom? Olyan már nincs…

/in , /by

Amikor elkezdtem útinaplózni, azt vettem észre, hogy alig várom az alkalmat, lehetőséget, témát, hogy rajzolhassak. Ezt nyilván nem olyan egyszerű összeszervezni, főleg, ha családi program van, nem mindig én vagyok a középpontban.

Viszont bármilyen nagyobb útra megyek, ahol közlekedem, esetleg tudom előre, hogy esetleg várnom kell, mindig bepakolom az útinaplózos felszerelésemet. Útifestékkészlet, útiecset, útinapló. Így történt ez ma is. Reggel Budapestre utaztam vonattal, de hazafelé várnom kellett. Már ültem a vonaton, de még indulásig volt egy bő félórám. Nem akartam telefonozni (annyit), ezért elővettem az útinaplómat és elkezdtem leskiccelni amit láttam az ülésemből. Hazaérve kifestettem, feliratoztam, lefényképeztem és most megosztom veletek.

UI: Anikó köszönöm a finom kávét, isteni volt – ritka helyek egyike, ahol ilyen isteni a KV!

Amikor egy álom valóra válik…

/in /by

Amikor fenn ülök a repülőn, éppen akkor lesz három éve, hogy váltottam, léptem. Nem könnyű döntést hoztam meg, a biztosat adtam fel a bizonytalanért. Egy kiszámíthatatlan ismeretlen világot választottam, csak hogy azt csinálhassam, amit igazán én szeretnék. Nem azt amivel el tudom tartani a családom, amit elvárnak tőlem…

Ezen az úton járok, így találkoztam a rajzolással, útinaplózással, ami hatalamas szerelemmé nőtte ki magát. Nagyon szeretek utazni, de annak is azt a fajtáját szeretem a legjobban, amikor nem a tömegben nézem a látványosságokat, hanem az ott élő embereket, kultúrájukat ismerhetem meg hitelesen, testközelből, közvetlenül tőlük.

Régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy útinaplózós csapatunkkal egy külföldi útra jelentkezzem (Velenze, Graz, London), de erről részben különböző, részben egyéb okokból valahogy mindig lemaradtam. Idén év elején jött egy lehetőség, fedezzük fel Balit! A gondosan összeállított programban olyan lehetőségek adódnak, amik azért a széles tömegek előtt rejtve maradnak. De menjünk szép sorjában. Ismerős az az érzés, amikor elolvasol egy cikket, egy idézetet és azt érzed, hogy ez most pont NEKED szól? Így éreztem a  programot átolvasva én is, holott Bali nálam soha nem szerepelt a bakancslistámon. Erős volt a hívás. Ezek a kiscsoportos utazások igen hamar betelnek, gyorsan kellett dönteni. Feltettem hát a kérdést kedvesemnek, ha a föld alól is összeszedem a részvételi díjat, vigyáz-é gyermekeinkre vagy 12 napot? Mivel a válasz számomra kedvező volt, el is kezdtem megtervezni  a bevételszerzés különféle módozatait. Itt szeretném megköszönni a családom támogatása mellett azokét is, akik munkát adtak és az azokból származó bevételekkel (volt itt minden: weboldal, születésnapi-, évfolyamtalálkozós- film készítés, falfestés, esküvői ültetőkártyák megírása, gyerektábor, rajzmeditációs tanfolyamok és klubok, ékszer, …) lehetőséget teremtettek, hogy ez az álom tényleg valóra váljon.

Hála és köszönet